♥Jó dolgok egy helyen♥

♥♥♥Jυsтιη ßιєвєя♥♥♥ <--- Képek Justinról♥♥♥

 

Bocsáss meg!!!

 

Volt egy fiu s volt egy lány,
szerették egymást egyszerűen imádták.
Nem lehetett olyan napot mondani,mikor nem látták egymást!
Bármit megtettek,csak hogy együtt lehessenek!
De örökre nem tarthat minden!
Mikor jött egy levél a lány postaládájába,
azóta minden megváltozott...
Teltek a napok-hetek, az emberek,
kérdezték egymást -Hol vannak ezek?
Senki sem tudta, hogy már nem boldog az egyik!
A lány kiment az utcára sétálni egy kicsit,
az egyik öregember megálította a lányt, s
kérdezte: Mért nem mosolyogsz kicsi lány?
Hisz eddig minden nap boldog voltál
most mi változott ekkorát?
A lány megsem tudott szólalni, sírás folytogatta!
Az öregember innen már tudhatta!!
Leültette a lányt mellé, s kezdte faggatni,
a történet lényegét!
Ugye már nem vagytok együtt? Nem! De nem is érdekel!
Ilyet ne mondj, hisz a szíved még mindig miatta zokog!
Ezeket a szép napokat amit együtt töltöttetek,
ily hamar feledtetni nem lehet!
A lány felállt, s bement a házba,
rövid időn belül jött ki, s egy levelet szorongatott
kezében!Olvassa el kérem!!-mondta sírva!
aztán az öregember kinyitotta!
"Az igazi egyetlen szerelmemnek"Ez volt ráírva!
Bocsáss meg nekem hogy levélen keresztül,
mondom el neked, de összejöttem egy uj lánnyal,
akit én most tiszta szívből szeretek!
Ha a lány nevét most leírom elrontok mindent,
s én ezt komolyan nem akarom...
Egyszerűen szeretem!!A mi kapcsolatunk amugy sem
tarthatott volna örökre!De te voltál az igazi egyetlen szerelmem!
De most már csak barátként tekintek rád!
Mert rátaláltam a boldogságra!
Nem akartam szíved összetörni, de ez igy van
ezt kell szeretni!s mégegyszer SORRY!!!"
ennyi állt a levélben, s alány széttépte!
Felült a biciglijére s ment a barátnőjéhez!
Ideges volt dühös, de valamit tartott a kezébe,
egy papír volt, nem tudta senki sem rajat,
kivül mi áll benne....A barátnőjét meglátta a fiuval csokolozni, s
elgondolkodott milyen jó volt a fiuval lenni!
De ez már csak emlék, visszafordult a házához,
gondolkodott, hogy a barátnője hogy árulhatta el?!
A legjobb barátnőm volt, hogy tehette ezt velem?
papírt ragadott s egy tollat....s irta!!
"Köszönöm szépen, hoyg a legjobb barátnőmmel
jöttél össze, ezt megkeserülöd majd egyszer,
a barátnőmmel sokat beszéltünk rólad!S ne hidd hogy boldog leszel vele!
Én mindent tudok róla, de te még semmit sem!
Majd meglátod milyen!Csak a pénzedre megy!Én már ismerem!
De nem baj mondtam hogy megkeserülöd egyszer!Sokáig
ugy sem leszel vele!Majd mondja hogy ezt vedd meg, meg azt!
S utánna ott hagy!De igaz majd csak rádöbbensz!
Nem haragszom rád, de vedd úgy,hogy még élek!
De amikor e levél elérkezik hozzád, én már nem leszek
többé....Soha többé!Mert nem akarok szenvedni!SZERETLEK!
A sírom mélyén is, csak rólad fogok álmodni, szebbnél-szebbeket!"
S befejezte a levelet.Aláíráskánt egy könnycseppet ejtett.
S remegő kézzel tette a levelet zsebébe. Megcímezte...
S elindult a posta felé.De nem ért el addig!Összesett.Senki sem vette észre, hisz egy lélek sem ment arra, felé!
De épp, hogy eltelt egy 10 perc, jöttek arra!
Egy ismerős arc volt az, s kezét egy lány fogta!
A volt barátja volt az, a legjobb barátnőjével,
arra sétáltak...s mikor a fiú meglátta a lányt, felismerte,
s odaszaladt hozzá!Kezét megfogta, s megtalálta a levelet...
a zsebébe betette, a barátnője csak nézett...csodálkozott,
hogy segít a lánynak....
De a fiu a lelke mélyén még érzett valamit a lány után!
Felhívta a lány szüleit, rövid idő múlva jöttek sietve...
később hívták amentőket!Azok is kijöttek...
az egész falu szinte ott állt, s a lány melett
az öregember.Az öregember elmondta a fiúnak,
hogy a lány tiszta szívéből
szerette őt. Amikor neki megmutatta a levelet,
a lány arcán egy könnycsepp
csorgott le. Aztán a levelet széttépte, s haza ment.
A fiú elgondolkodott a történteken...
Közben a mentősök bevitték a lányt a korházba...
A fiúnak eszébe jutott a levél!
Elő is vette amilyen gyorsan csak tudta,
Elolvasta!Nem hitte el ami a levélben állt,
hogy a barátnője csak a
pénzére hajt!Nem hitt a lánynak!
A lányt bent tartották 2 hónapig...
S a fiú nagy szomorúan bement a korházba
a 26-os szobába.Ott feküdt a lány
még mindig sebzett szívvel...Kérdezte te mit keresel itt?
A fiú csak annyit mondott
"igazad volt" de ezt a lány már nem hallotta...
eszméletlenül feküdt a korházi ágyon.a fiú elkeseredett
s csak annyit mondott BOCSÁSS MEG NEKEM!
MÉG MINDIG SZERETLEK!CSAK
NEM VALOTTAM MAGAMNAK BE!BOCSÁSS MEG!
S ekkor bejött a szív működése a lánynak!
Mintha halotta volna az egészet!
A fiú nagyon megörült s megcsókolta a lányt!
A lány meglepődött s eltolta,
magától!Kérdezte ez mért volt?a fiú csak ennyit mondott:
Mert igazad volt!SZERETLEK ANGYALOM!
Mondtam én neked hogy mi lesz!Figyelmeztettelek!
Igen, de amikor először olvastam a leveled
akkor nem hittem el neked!
Sajnálom!szólt a fiú...a lány váratlanul elfordult,
s ezt mondta:Csak tudod, amióta bent voltam a korházban
2 hónapig elakartalak
felejteni, s ez félig-meddig sikerült!
S ha most kibékülnék weled lehet szenvednék!
Megértelek!-mondta szomorúan a fiú!
De újra sem kezdhetnénk?Adj egy utolsó esélyt!!
A lány enyit mondott...gondolkodok!
!A fiú megértően azt mondta!Rendben várni fogok!A lányt kiengedték rá 1 hétre,
s gondolkodott mi is legyen a fiúval meg vele!
Hisz még mindig szerette, de azért gondolkodott!
Mert amit vele tett,
egy keserű dolog!Épp hogy hazaért a
fiú egy csokor virággal várta,
akár régen, mikor kapcsolatuk alakulóban volt.
A kedvenc virágát vitte a lánynak,
a lány vissza emlékezett arra a pillanatra amikor
először adta neki a virágot a fiú.de hát az már rég volt.S a fiú ráköszönt!:Szijja!!s egyszercsak elkapta a lány derekát,
s azt mondta: mért irtad a levélben, hogy
már nem leszel, soha többé??-a lány megborzongott!:
-Mert aki voltam, már meghalt!-Rá vágat!
De nem ezért írta...mi tudjuk,
mert megakart halni a szerelméért!Csak nem modta el neki!
A lány kigondolt valamit ebben a pillanatban
s mondta:fogszabályzóm lessz!
A fiú csodálkozott, és megszólalt:
nem baj te ugy is gyönyörű leszel!-pirosodott el.
Elköszöntek!A lány ígéretét beis tartva
elment a fogorvoshoz, fogszabályzót csináltatni,
pedig épek voltak a fogai, csak azért
csináltattja, hogy a fiú elfeledje,
mert hát igy csunya lessz! 7 hónapos
fogszabályzót kért, ráis tették...
Mikor a fiú meglátta, nem tetszett neki...
El is kerülte!A lányba ekkor szörnyű érzés lett,
de hisz ezt akartam...de hááát akkor nem szeret igazán!
A barátai is csúfolják miattam, de hát nem baj...legalább elfelejt!
Eltelt 7 hónap, s lekerült a lányról a fogszabályzó.
Gyönyörű lett, szebb mint valaha.De 7
hónap alatt a fiú hozzá sem szólt,
nem akart vele mutatkozni.
A lány ezt megértette, de ha télleg
igazán szerette volna, elkellett volna türnie.
Amint kilépett az útra, a fiú vele szembe jött,
a fiú ráköszönt:Szijja Drága!
De a lány szomorúan ment tovább, a fiú nem sejtette miért...
Elkapta a lányt, s ennyit mondott,
gyönyörű vagy!Hol voltál eddig, hogy nem láttalak!?
De láttál!! Nem!! De!! De nem láttalak!!
Én voltam a fogszabályzós leányka!
A fiú elásta magát a földbe.
Nem emléxel, hisz a barátaid előtt letagadtál?
A fiú nem szólt semmit.
A lány továbbállt.A postás jött vele szembe
s adott egy levelet a kezébe.
Kinyitotta....A volt legjobb barátnője
köldte neki!Ideges volt, de elolvasta:
"Szia!Gondolom haragszol rám!Hisz
igaz, van miért, Sajnálom hülye voltam nagyon
Csak..csak..csak.. szomorú voltam, s
valakit az nap este megláttam,
részeg voltam nem tudtam mit csinálok, lefeküdtünk :(
S amikor megint találkoztunk, csak akkor
jutott eszembe, hoyg a te pasid..
Ezek után nem, mertem eléd állni,
tiszta lelkiismerettel..
Szóval kerültelek...De amikor jöttél
hozzám, s megláttál vele,elhiszem h
ogy szarul esett,
de hidd el nem akartam ezt tenni pont veled...
De amikor mondta hogy már nem vagytok együtt,
egy kicsit megnyugodtam...s megcsókolt....:(
pont akkor jöttél te...s amikor megmutatta a
leveled. igazad volt,
Pont 2 hónap után mutatta meg, s én bevalottam neki, hogy igen csak azért kellessz!
Ott hagyott..megértem...de pont neked
nem hitte el ezt...Meg csak azért voltam vele
együtt, hogy a volt pasim féltékennyé
tehessem...Meg, hogy az nap lefeküdtünk, ezek után
nem mondhattam neki hogy már nem
kellessz, hisz akkor kurvának gondolt volna!
Megbocsátassz?????????????????"
A lány gondolkodott, lehet hogy megkéne
bocsátani,nem tudja!A fiú szaladt
a lány után, a lány meg elszaladt a fiú elől, de a fiú utolérte.
Mit akarsz? kérdezte a lány!Téged!-Vágatrá a fiú!
Akkor hogy döntessz?együtt legyünk?A válaszom nem!Ha igazán szerettél volna,
eltürted volna a fogzabályzómat, s a
barátaid előtt nem tagadtál volna le!Tudod
milyen szarul esett ez nekem??
Igen tudom, sajnálom!
De ide egy sajnálkozás nem elég!
Nem leszünk soha többé együtt!!!!!!!!!!!!!!!
A fiú tudta, hogy avval a témával elrontott mindent....hülye volt nagyon!Bevalotta!
De mondta a lány: a döntésem végleges!Hagyj békén kérlek!
S elfutott sírva a lány!A fiú utánna kiabálta:
Bocsáss meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 


 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 32
Heti: 44
Havi: 73
Össz.: 50 827

Látogatottság növelés
Oldal: Bocsáss meg!
♥Jó dolgok egy helyen♥ - © 2008 - 2024 - jo-dolgok.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »